Ilosvai Varga István festőművészről

A művész 1895. augusztus 31-én született településünkön. A református egyház születési bejegyzése szerint négy keresztnevet kapott: István, Endre, György, Mihály. Családját tősgyökeres kunhegyesinek tekinthetjük, akik az 1711-es újratelepülés óta itt éltek. Apja, Ilosvai Varga István vármegyei tisztviselő volt, s 1906-ban Jászberénybe helyezték. (Anyja Takácsy Ida volt. Keresztszülei: ifj. Takácsy György hadapród, Takácsy Endréné Réz Etelka.) 1913-ban a jászberényi gimnáziumban tett érettségi vizsgát. Ezután a jogi egyetemre iratkozott be (Kolozsváron majd Budapesten), de közben behívták katonának. A budapesti Iparirajz-iskola esti tagozatán folytatott művészeti tanulmányokat. 1916-17-ben Kernstok Károly szabadiskolájában Rippl Rónai József művészeti irányításával dolgozott. 1917-ben felvételizett a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Balló Endre tanítványa lett. Nyaranta a Nagybányai Művésztelep munkájába is bekapcsolódott. Első kiállítása 1920-ban volt a jászberényi Novotha-féle könyvkereskedésben. 1922-ben befejezte a főiskolát és hazajött Kunhegyesre, s itt több kiállítást is rendezett. Kunhegyest is szerette: „…a falu elfogadott engem festőjének, mindent megvásárolt, amit bemutattam a lakosságnak” – mondta visszaemlékezésében. 1924 őszén Párizsba ment, s 1925 nyaráig ott tartózkodott. A Colarossi Akadémiát látogatta, megismerte az impresszionisták szabad ecsetkezelését, Cézanne és Van Gogh művészetét. 1925-ben Kunhegyesen élt. 1926-ban Pestre költözött és megházasodott, a kunhegyesi születésű Botos Esztert vette feleségül. Nyaranta azonban Kunhegyesen festett, s ezeket a képeit kiállította helyben, Jászberényben, Debrecenben és Karcagon.

Párizsi útja után a nagybányai festők vonzáskörébe került. Első jelentős (csoportos) kiállításának megrendezésére 1928-ban a budapesti Nemzeti Szalonban rendezték korábbi kunsági tájképeiből. 1929 és 1931 nyarán Nagybányára látogatott. 1932-ben első ízben dolgozott Szentendrén. 1933-34-ben a szentendrei művésztelep vendége volt. Szentendre és vidéke megújulást hozott tájképfestészetében, s 1934-ben véglegesen itt telepedett le. 1935-ben a modern törekvések felé irányuló, Vaszary János által alapított Új Művészek Egyesülete (UME) köréhez csatlakozott. A tájképek és csendéletek mellett ebben az időben számos önarcképet festett. A 30-as években alakult ki sajátos stílusa, melyet a sötét színek (umbrák és okkerek), a természeti elemek átszerkesztése, erőteljes kontúrok és széles ecsetkezelés jellemzett. 1937-ben a Tamás Galériában rendezte meg második gyűjteményes kiállítását. 1942-ben a Műbarátban Medgyessy Ferenccel közösen állított ki. A budapesti Ernst Múzeumban 1944-ben (csoportos) állított ki először. A háború utáni első kiállítása a budapesti Fényes Adolf teremben volt. 1953-ban, 1954-ben és 1958-ban a szentendrei Fereczy Múzeumban rendezték gyűjteményes kiállítását. Önálló kiállítása három alkalommal is volt az Ernst Múzeumban (1958, 1967, 1975). Művei 1960-ban eljutottak Jászberénybe is, ahol már az 1930-as években is kiállított. 1965-ben a Munkaérdemrend ezüst fokozatával tüntették ki. Későbbi képei oldottabbá, impresszionisztikusabbakká váltak. 1967-ben meghalt első felesége. 1968-ban a Magyar Népköztársaság érdemes művész kitüntetést kapta meg. 1969-ben újra megházasodott, Csaba Margitot vette feleségül (1900-1997).

Képeinek visszatérő témái a hétköznapi élet, a szentendrei város és utcaképek, kisvárosi udvarok, s a kompozíciókat kiegyensúlyozó emberalakok. Tóth Antal művészettörténész írja: „…festészetének témakincse két koncentrikus körbe rendszerezhető. A nagyobb rádiuszú a várost, a kisebb a festő szűkebb környezetét, otthonát öleli fel… Külön hely illeti meg nála a portrét. Ilosvai ugyanis csak önmagát portretírozta. A műfajtól való idegenkedését függetlenségének védelmével magyarázta: soha nem kívánt külső elvárásoknak, a tetszetősség szempontjainak megfelelni, a maga arcvonásaihoz pedig kénye-kedve szerint nyúlhatott. Karikírozhatta, elbűvölhette, torzíthatta azt… nemcsak színárnyalatokkal varázsolt, de a vonallal is, amely a kolorizmus mellett konstruktív jelleget adott festményeinek.”

1972-ben erősen megromlott látása miatt kénytelen volt az ecsetet letenni. 1974-ben megkapta a Magyar Népköztársaság kiváló művésze kitüntetést, 1975-ben a Munkaérdemrend arany fokozatával tüntették ki, 1977-ben pedig Szentendre város Pro Urbe díjjal jutalmazta.

Szülőföldje igen későn, 1978. augusztus 14-én vette fel vele a kapcsolatot, hogy megismertesse a kunhegyesi emberekkel híres elszármazottja művészetét. 1978-ban a szentendrei Művésztelepi Galériában volt gyűjteményes kiállítása. 1978. december 18-án halt meg Budapesten. Képeinek nagy része a Magyar Nemzeti Galériában, a Szentendrei Ferenczy Múzeumban és magángyűjteményekben található.

A festészet mellett híres volt kaktusz-, és lepkegyűjteményéről. Nemzeti értékű lepkegyűjteménye a Természettudományi Múzeumba került.

Ady költészetéért rajongott, szinte minden versét ismerte, s tudott idézni belőle. A költő maszkja díszítette könyvespolcát. Alatta sorakoztak az Ady-kötetek és a róla szóló irodalom is.

1986-ban szülőházának falán emléktáblát helyeztek el Kunhegyesen (Kossuth út 80. sz.), melyet a festőművész özvegye leplezett le. (Sajnos azóta a magántulajdonban lévő házat eladták, s az új tulajdonos lebontotta.)

1990. augusztus 20-án a kunhegyesi művelődési központban emlékkiállítást rendeztek a szentendrei Ferenczy Múzeumban található képeiből. A kiállítást Pogány Ö. Gábor nyitotta meg.

1994-ben a művész özvegye magánkiadásban, számozott bibliofil kiadványként jelentette meg az: Ilosvai Varga István emlékezete című emlékkönyvet. (Még ma is kapható Kunhegyesen.) Az értékesítésből befolyt összegből alapítványt akart létrehozni a kunhegyesi Ilosvai-emlékház megvalósítására, fenntartására.

1995. augusztus 31-én, a festőművész születésének 100. évfordulóján emlékkiállítással egybekötött emlékülést rendezett városunk, s ekkor került sor művelődési központunk névadására is: ILOSVAI VARGA ISTVÁN Városi Művelődési Központ nevet viseli azóta. Ezen az ünnepségen a művész jelenlévő özvegye Ilosvai Varga István-díjat és kitüntetést adott át a szintén Szentendrén élő, kunhegyesi születésű Gy. Molnár István festőművésznek. Az özvegy a festőművész önarcképét és 111 db rajzát, grafikáját ajándékozta ekkor városunknak, melyeknek egy része látható a Polgármesteri Hivatal folyosóján és a Szélkakas vendégfogadó konferencia termében.

1997. július 24-én 97 éves korában meghalt Ilosvai Varga Istvánné, aki igen sokat tett azért, hogy a neves festőművész emlékét szülőföldjén és Szentendrén egyaránt méltóan megőrizzék.

A nevét viselő művelődési központunk 2005. augusztus 20-án kiállítással tisztelegett 110 évvel ezelőtt született névadója emlékének.

Felhasznált források:
Csapó György: Ilosvai Varga I. Bp. Képzőművészeti Alap K., 1980.
Ilosvai Varga István emlékezete. Szentendre, 1994. Ilosvai Varga Istvánné magánkiadása.
Kampis Antal: Ilosvai Varga István. Bp. Corvina K., 1978. (A művészet kiskönyvtára 120.)
Kunhegyesi Nagykun Kalendárium 1992 (78-79. old.); 1995 (74-78. old.); 1996 (108-116. old.); 1998 (49. old.)
Magyar életrajzi lexikon 1978-1991. Bp., Akad. K., 1994.
Rózsa Gyula: Nem kiabálóan: Ilosvai Varga István – Szentendre, Művészetmalom. In.: Népszabadság 2005. március 19. szombat. 16. old.
Tiszai Lajos: Hazakészülődő kincsek: Ilosvai Varga István jászkunsági hagyatéka = Szolnok Megyei Néplap, 1985. október 5. 7. ld.
Tiszai Lajos: Kék volt az idő: Ilosvai Varga István idézése és hazavárása. Szolnok Megyei Néplap. ? 1986. augusztus… 5. old.
Tiszai Lajos: Hazatértek a korai művek: Ilosvai Varga István a Kunságban. = Szolnok Megyei Néplap, 1986. október 14.
Tóth Antal: Ilosvai Varga István (1895-1978) Emlékkiállítása. (Katalógus, 2005)